BEMUTATKOZÁS




Dr. Bedros J. Róbert vagyok, közel tíz éve a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, az MTA Köztestületi tagja, boldog családapa, de most elsősorban egy hálás egészségügyi vezető, aki a frontvonalban látta az egészségügyi dolgozók megfeszített és alázatos munkáját. A „Köszönet a Hősöknek” díjat azért hívtam életre, hogy ezen Kollégáim megkapják méltó elismerésüket.


„Az orvos valóságos bűnbak. Azt mindenért ütik. Ha kicsibe veszi a beteg baját, megharagusznak rá, hogy lelketlen kutya. Ha nagyba veszi, megharagusznak rá, hogy megrémíti a beteget és még betegebbé teszi. Ha a beteg meggyógyul, azt mondják, hogy magától is meggyógyult volna. Ha nem gyógyul meg, azt mondják, hogy a doktor rontotta el. Ejh, cudar egy pálya ez! Hálára ne számítson az ember”


Így írt anno Mikszáth Kálmán az egészségügy egyik szereplőjéről, az orvosról, de mindnyájan tudjuk jól, hogy Mikszáth ezen megfogalmazása ma is ugyanolyan időszerű és azt is tudjuk, hogy ez nemcsak az orvosokra, hanem az ágazat valamennyi szereplőjére egyaránt igaz.

Ismert, hogy a civilizáció hajnalától, a települések létrejöttétől támadják az emberiséget a járványok.

Lukács evangéliumának 21. fejezetében utalást találunk a korabeli járványokra: “mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.”

Sorra bukkantak fel az emberiség történetében a halálos járványok, mint pl. a lepra, a pestis, a kolera, a tífusz vagy a fekete himlő.

Az első pestisjárvány 1347 és 1353 között dúlt és fél európányi ember vesztette életét. A feketehimlőben évente félmilliónyian haltak meg. A gyógyultak pedig örökre sebhelyesek maradtak, vagy megvakultak, ahogyan Kölcsey Ferenc is a fél szemére. A spanyolnátha Magyarországon 1918 nyarán kezdődött és mintegy 10%-os halálozási arány mutatkozott. Európában 2 millióan, míg a világban összesen közel 50 millióan haltak bele ebbe a járványba. Gyorsan felismerték, hogy az emberek mozgásával nő a fertőzés is és 1374-ben Velencében, majd 1377-ben Raguzában hozták létre az első karantént. Magyarországon 1510-ben volt az első karantén, amikor egy teljes várost vettek vesztegzár alá.
Az 1831-es nagy kolerajárvány áldozata volt Kazinczy Ferenc is.
Hazánkban szobor is őrzi az emlékét a XVIII. századi pestisjárványoknak, mégpedig a Szentháromság szobor a Mátyás templomnál.


S ahogyan sok mindennek, a járványoknak is van védőszentje. A járvány sújtotta emberek védőszentjének neve, Szent Corona.
E szent ihlette bennem a „Köszönet a Hősöknek” díjat is.


A kitüntetett Kolléganők és Kollégák kivétel nélkül olyan helyzetben álltak példásan helyt, amelyre nemcsak ők, hanem igazából az egész világ egészségügye sem volt felkészülve.


S mint ahogyan a világ országaiban az egészségügyi dolgozók, ők is hősiesen tették a dolgukat, harcoltak egy láthatatlan és életveszélyes ellenséggel, mert őket is hajtotta a hivatástudatuk, az emberségük, az alázatuk és a betegek iránti szeretetük.

Amikor pedig egy-egy nap végén fáradtan hazatértünk otthonainkba a Kollégáimmal, félve és rettegve öleltük szeretteiket, hogy csak nehogy elkapja valamelyikük a gyilkos kórt. De több olyan kollégáról is tudok, aki két hónapig nem ment haza a családjához, hogy nehogy megfertőzze őket és minden nap sírva beszéltek egymással telefonon.

Azt hiszem egyvalamire biztosan jó volt a pandémiás helyzet. Az egészségügyi dolgozók társadalmi megbecsülése jelentősen nőtt. Sajnos az ezt megelőző időszakban divattá vált az ágazat munkáját negatívan minősíteni.
Úgy vélem és nagyon bízom abban, hogy ez most egy jóidőre, vagy talán véglegesen is megváltozott.
A járvány kezdetétől érezhető volt a lakosság hálája és nagyrabecsülése az egészségügyi dolgozók iránt. Volt aki virágcsokrokat kötött a dolgozóknak, volt aki tapssal, s akadt aki kaláccsal kedveskedett, de még kisgyermekek is rajzoltak nekünk hogy kitartsunk és érezzük, hogy munkánk most a legértékesebb és legfontosabb a magyar lakosság egésze számára.

Nálunk a „Szentimrében” és az ország egészségügyi intézményeit járva, mindenütt azt tapasztaltam, hogy a járvány időszaka alatt az egészségügyi dolgozók a megszokott mindennapok fásultságából kiszakadva, óriási odaadással és lelkesedéssel végezték a munkájukat, s kizárólag egy cél lebegett minden egészségügyi dolgozó szeme előtt, hogy minden ember életét meg kell menteni!
Tették Önök ezt úgy, hogy sokszor a saját egészségüket is kockára tették. A járvány alatti kimagasló teljesítmény pedig két tényezőnek volt köszönhető: az egyik az előbb említett szeretet és megbecsülés az emberek irányából, a másik pedig a mindannyiunkban jelenlévő hivatástudat, a segíteni akarás, hiszen anno éppen ezért választottuk ezt a gyönyörű, de rengeteg lemondással járó hivatást.

Itt - NEVET ADVA A NÉVTELEN HŐSÖKNEK - a frontvonal valódi harcosait tüntetjük ki és jutalmazzuk azokat, akik küzdöttek a lakosok egészségéért.

Ez az elismerés mindezen Hősök elismerése!


A Ti elismerésetek kedves Kolléganők és Kollégák, a Tiétek, akik sokszor a saját életeteket kockáztatva mentettétek, mentitek mások életét!


Ha visszatekintek az elmúlt hónapok eseményeire, és arra a küzdelemre, amelyet az egészségügyi ágazatban dolgozók vittek véghez, egy Churchill-i idézet jut az eszembe:

„A háborúk történetében még soha nem tartozott hálával ilyen sok ember, ilyen kevésnek...!”


Ön kedves látogató - amikor ma hazatér otthonába hogy megpihenjen - egy gondolattal emlékezzen meg azokról akik életüket vesztették a koronavírus járványban mint betegek és mint egészségügyi dolgozók szerte a világban.


Gratulálok munkájukhoz és köszönöm azt minden Bajtársunknak és Kollégánknak!


Dr. Bedros J. Róbert